HUEN

Kezdőoldal

Zöld Ferenc
2013. december 18.

Fonyódi meghívásos csapatverseny, 2013

Mi is történt valójában? Henrik Tormassy sporttársunk néhány éve Magyarországon is lakik, norvég állampolgár, korábban vezette a norvég ifiket nemzetközi versenyeken. Ő talált egy kis „hiányt” a versenynaptárakban. Nevezetesen vannak hétvégi versenyek, úgynevezett fürdőversenyek, de nincsenek olyan típusú rendezvények, amelyek kifejezetten erős (válogatott szintű) csapatok részvételével zajlanak, nem feltétlen pénzdíjért. Ezek a rendezvények a nemzetközi bajnokságokon (Eb, vb, olimpia) való részvétel felkészülését segítenék elő. Megjegyzem, korábban volt néhányszor osztrák–magyar találkozó, de már az idejére sem emlékszem.
Kovács Gergely
2013. december 14.

Ő csinálja a fesztivált – Interjú Vikor Györggyel

2014. január 24–31. között lesz a XXXVII. Nemzetközi Budapest Bridzsfesztivál régi-új helyén, a Gellért Szállóban. A legutóbbi fesztivál előtt gyakorlatilag az utolsó pillanatban vette kézbe az IBBF szervezését azzal a szándékkal, hogy ne csak a nevében legyen nemzetközi a verseny. A régi rendező első új rendezése jól sikerült – no nem anyagi szempontból, mint azt most elárulja –, a január végi fesztiválon már a növekedés jeleit látni, a program gazdagsága alapján legalábbis mindenképp. Vikor György egyik nagyszabású ötlete a most bemutatkozó ezereurós nevezési díjas megaprize párosverseny.
Varga István
2013. december 6.

Bukás a Szaharában

Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta… nos, a hússaláta szintén a padon. Különben ugyanis nem tudtak volna bridzsezni.
Lénárt Zoltán
2013. december 1.

Szökés a Szent Titusból – Terence Reese–David Bird: A lejátszás csodái

Fazakas Gergely sporttársunk pályázott és pénzt nyert nagy sikerű bridzskönyvek magyarra fordítására, a pályázó koordinálásával elkészülő munkák közül az elsőt – Homonnay Géza lektorálásával – közöljük. Terence Reese és David Bird A lejátszás csodái (Miracles of Card Play) című könyvének egyes fejezetei (mások, mint a mostani fordítások) a 80-as években már megjelentek lapunkban Welker Jácint fordításában, ezeket illusztrációként újraközöljük. Az első rész Lénárt Zoltán fordítása.          
Szalay György
2013. november 30.

Houston, we have a problem – csb I/A 11. forduló

Csodálkoztunk volna, ha mindenféle komolyabb „zöldasztalos” döntés nélkül ér véget a csapatbajnokság. És valóban, az utolsó fordulóra jutott egy, (szerencsére csak) az országos csapatbajnokságba jutást befolyásoló fordított leülés.    
Boóc András
2013. november 22.

A zsűri szemével – Európai Bajnokok Kupája

November 14. és 17. között – a 2014-es Európa-bajnokság előkészületeként – Opatijában rendezte az Európai Bridzsliga a 12. Európai Bajnokok Kupáját. Tornavezetőként vehettem részt az eseményen.    
Barnaby
2013. november 19.

43. Dunaújvárosi MP páros December 27. !

Kedves BridzsBarátok ! Szokásunkhoz híven, ebben az évben is megrendezzük MP páros, 1 napos versenyünket, Dunaújvárosban ! Sok szeretettel várunk Mindenkit december 27-én ! Meghívónk mellékletben csatolva. üdvözlettel: Bánhegyi Barnabás Dunaújvárosi Bridzsklub vezető 30-2987-393
Szilágyi László
2013. november 11.

A törpék már Pulában vannak

2013, Pula, nagy mezőnyű párosverseny. Honfitársaink ellen játszottunk, és az alábbi lapokból próbáltam 3 szant teljesíteni. Dél helyén erős szannal indultam, és elfogadtam partnerem géminvitjét.                  
Szalay György
2013. november 9.

Visszaszámlálás – csb I/A, I/B, II. osztály

Egyrészt azért, mert a csapatbajnokságból már csak két forduló van hátra, másrészt azért, mert vannak, akik úgy tanítják, hogy színjátékban a kiadókat kell számolni, nem a megszerezhető ütéseket, hanem azokat, amiket majd kiadunk. Szanzaduban meg fordítva.    
Czímer Csaba
2013. november 4.

Ritkaság

A parti ma fordult elő a másodosztályú CSB-n: A kérdés pedig az, hogyan lehet teljesíteni a 7 kőrt Délen. (valójában Nyugaton volt ez a lap), mondjuk kőr indulásra. A megoldás ritkaság: kétoldali, kétszínű beszorítás. Mondjuk elindulnak aduval. Lehívunk 5 adut és 4 treffet, asztalon végezve, mindenkinek 4 lapja marad: asztalon káró KJ és pikk AT, kézben pikk K75 és kőr 4. Mindkét ellenjátékosnak tartania kell 2 kárót, mert különben kinevelhető egy káró ütés (el kell találni), tehát egyikük sem tud tartani 3 pikket, vagyis magas lesz a kézi harmadik pikk.